A hétvégén jótékonysági estet szerveztem, ahol a családon belüli erőszak áldozatainak javára gyűjtöttük.

Az est, amelynek a Tánc-Poézis címet adtam nem egy sima hafla vagy táncest volt. Verseket táncoltunk el. Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét választottam, függetlenül attól, hogy József Attila az örök kedvencem. Annyira aktuális és talán a témához is illett.

Nem egy szép ATS® darab, mert a zene és a vers annyira más rezdüléseket hozott ki belőlem, hogy inkább azt táncoltam el, kicsit felrúgtam a majdnem szigorú szabályokat, és mellékes szempont volt számomra, hogy törekedjek a “tökéletes ATS®-es kivitelezésre”. Azt hiszem itt elnézhető és megengedhető, hiszen szólót táncoltam, témája volt a táncnak és amikor nem csak magáért a táncért táncolunk, hanem valamilyen témát, lelkiállapotot vagy mint jelen esetben verset kell kifejezni, akkor nem vagyok hajlandó beszűkíteni magam korlátok közé, mert akkor az már nem belülről jön.

Tánc-PoézisA táncosok, mind egytől egyig önkéntes alapon táncoltak és mindenki fantasztikus teljesítményt nyújtott. Maja gyönyörűen mondta el az összes verset és Attila az önkéntes fotósunk hamarosan küldi a képeket. Az összegyűlt pénz pedig azt hiszem igazán jó helyre kerül majd.

Fantasztikus ez a táncos közösség, nyitottak, tehetségesek, mély érzésű emberek, akik motiválják és bíztatják egymást.

Eltáncolni egy verset……baromi nehéz! Szívem telve hálával……

 

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

A videofelvételt köszönöm szépen Jakubisz Györgynek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s