Neked fázott már a szemgolyód? Nekem igen. Tegnap elhatároztam, hogy kivételesen busszal megyek a gyrekekért a suliba, mert nem volt hangulatom 2 mérföldet gyalogolni -17 C fokban, aminek a hőérzete kb. -22 C fok volt. És itt az igenis számít, főleg, ha megmozdul a chicagoi szél.

Hála a mindenféle mobil applikációk létezésének, van egy olyanom, ami mutatja, hogy mikor jön a busz. Nos tévedett, mert amikor elindultam a lakásból 8 percem volt, a liftnél pedig már azt írta elment.

Elment ez a szemét busz….Szerencsére volt nálam meleg kesztyű, sapka, csizma, úgyhogy mégiscsak gyaloglás lett.

Elindultam és az első lépések után azt éreztem, hogy fázik a szemem, az arcomat pedig szikével vágták fel. Sálat nem hordok, mert magasan záródik a kabátom, úgyhogy behúztam a fél fejemet  és sétáltam egy kellemeset. Kevés ember volt az egyébként forgalmas utcákon, mindenki autóval ment. A zebránál türelmetlenül várta valaki, hogy átérjek. Türelmetlenül? Én a rohadt hidegben gyalogolok, Te meg ülsz a meleg autódban, úgyhogy várj.

Azt hittem, hogy fázni fogok, mert nem bírom a hideget és csak sétálni bírok a szokásos erőltetett menetemmel szemben, de nem. Olyan jókedvűen mentem a hidegben, hogy magam is meglepődtem. Előttem három afro amerikai pasas fenék alá lógó nadrágban decens kis szatyrokkal, a hidegben is ugyanolyan idegesítően üvöltve beszélgettek, és vitatták meg, hogy a nőkkel hogyan kell bánni. Vajon otthon is ilyen nagy a szájuk?

Persze nem volt mindig kegyes hozzám az szél és némelyik saroknál kedvesen simogatotta az arcomat, mintha lekanyarintana egy darabot belőle.

Időközben azon filóztam, hogy hazafelé tuti taxival kell mennünk, mert Lottika már -7C-ban előadta egyik nap a visítós számát. Mint egy kismalac, olyan éles hangon sikítva-visítva üvöltötte nekem, hogy “fáj a hideg” és fázik az arca és csináljak valamit, mert ezt nem bírja tovább.

Természetesen megkaptam a csodálkozó, lesújtó tekinteteket akkor is, “ez a nő nem tudja kezelni a gyerekeit”. Ezeket már fel sem veszem, hiszen a gyerekeim, akiket imádok, ezerszer hoztak már ciki helyzetbe a hülyébbnél hülyébb viselkedésükkel. Mindenhol sikerül nekik; utcán, boltban, hivatalos eseményeken, ahol családostul jelenünk meg. Nekik semmi sem szent, de azt hiszem, hogy ezt a gyakorló anyukák többsége ismeri. És szerintem ahogy a többségüket, engem sem  érdekel már ki mit gondol, vagy hogy néz.

Néhány sarokra az iskolától már úgy éreztem, hogy apró tűkkel szurkálják a combomat. Nem hordok harisnyát a farmer alatt télen sem. Lehet mondani, hogy hülyeség, de van rajtam kb. 5 kg felesleg és nem bírnám elviselni a testem és a farmer közé szorított harisnyát, amitől nem tudok mozogni. Amúgy is Michelin babának érzem magam időnként!

Szembe jött velem egy idősebb, elegáns hölgy és végig mosolygott, gondoltam mennyire örül ennek az eszeveszett hidegnek, aztán rájöttem, hogy valszeg a túltolt botoxtól fagyott arcára a mosoly. Ettől persze hangosan elkezdtem röhögni menetközben, amitől meg engem nézett félbolondnak egy pasi-páros.

Már csak egy lámpa választott el az iskolától és baromi nagy volt a csábítás, hogy bemenjek a Walgreensbe legalább 1 percre kiolvasztani magam, de “ember” lett, ahogy mi mondjuk a lányokkal, mert a gyalogosoknak egy fehér emberke alak jelzi, hogy mehetünk.

Természetesen korábban értem oda a sulihoz, mint kell és már annyira nem éreztem magam “hero”-nak, mint útközben, úgyhogy bementem 2 percre az előtérbe, ahol szép lassan kiolvadtak a sonkáim, és picit magukba szívhatták a meleget.

Nem sokkal utána kijöttek az én édes kis igazi hős kislányaim, akik két sarokig szinte zokszó nélkül bírták a hideget, csak egy “fázik a popim” suhant el mellettünk, mire fogtunk egy taxit és hazakocsikáztunk.

Sosem szerettem a hideget, nem szerettem a telet. Utáltam fázni, Magyarországon állandóan fáztam és annak idején azzal a játékos kitétellel költöztem ide, hogy a legmelegebb ruhákat vesszük meg nekem télre. Aztán idejöttünk és nem fázom és nem kell sál nekem, aki ősztől tavaszikg sálban éltem. Élvezem a telet, szeretem a hideget, már megérte ideköltözni!

Ajánlom ezt az írást kedves ismerősömnek, Barabás Attilának, akit “kemény csávónak” tartok annak ellenére, hogy áprilisban téli kabátban és sapkában rótta Chicago utcáit!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s